Kétség sem fér hozzá, hogy fotózás szempontjából nekem toronymagasan február a legimproduktívabb hónap. A tapasztalatok szerint ezt most nem úgy kell érteni, hogy akkor kevesebb kép készül, hanem, hogy konkrétan egyáltalán nem készül.
Addigra – ha eredetben volt is egyáltalán ilyen – számomra a tél minden romantikája és fotózásra késztető bája eltűnik. Februárra ugyanis már mérhetetlenül belefáradok a permanens hidegbe, a kopasz fákba, a korai sötétedésbe, a borús égboltba, és úúútálom, hogy még pár perces kinttartozkódás kedvéért is két köbméter ruhát kell magamra aggatnom.
Összességében azt is elmondhatom, hogy minden pszeudo-absztinenciám dacára ezen időszakban nagyon megértően viseltetetek távoli finn rokonaink fenti okok miatti depresszív alkoholizmusa iránt.
Ilyen körülmények között a motivációmmal együtt a fotós-felszerelésem is kényszerű téli álmot alszik és türelemmel várja (mi mást tehetne), hogy az első kökörcsin virágzással végre megint (makró)obit csavarjanak az orrára.
Addig (mármint kökörcsin virágzásig) magamtól legalábbis mást nem nagyon tervezek.
Bár ami azt illeti, a búsófesztivál kapcsán azért egy pillanatra meginogtam. Alapvetően mégiscsak télűző dzsemboriról van szó, és a többség dönt alapon talán a jelenlétem is hozzásegíthet a tavasz előrehozatalában.
Hátha.
Hátha.
Szóval mivel mostanában fotó nem nagyon készült, ezért jobb híján jöjjön ugye a konzerv.
Ez jelen esetben speciel külön értelmet nyer, mert a téma – bizonyos megszorítással – nem is áll olyan nagyon messze ettől.
A kép műtárgya ezúton ugyanis egy levitézlett és szemmel láthatólag egykoron szebb napokat látott munkagép, amibe egy céges bejárás során botlottam. Természetvédő kollégámmal vettem részt terepbejáráson, aki miután kiértünk a helyszínre elég gyorsan el is tűnt a szemem elől.
Mint utólag kiderült szakmai ösztönétől hajtva bevetette magát a hegyoldalba valamilyen kórót növényt számlálni. Én még egy darabig céltalanul kóricáltam, aztán egyéb teendő híján lassan rácuppantam a bágyadtan ácsorgó, rozsdának indult markolóra. Kollégám visszaérkezésig elbubuckodtam vele. Nagyjából dél volt, a nap meg tűzött ezerrel, úgyhogy maradt a közeltéma - végeredmény mellékelten.
Kétségtelen, nem egy aranykoszorús sorozat, de kökörcsinig talán megteszi.
A februárral és téllel kapcsolatos érzéseid maximálisan megértem, bár én ált. kevésbé vagy nyűgös a hidegtől, mint a nagycmelegtől, és én kimerészkedem ilyenkor is, de most már én is úgy vagyok vele, hogy úúúúúúnom. :)
VálaszTörlésA képek közül meg a 11 a favorit most.
S még ha ilyen helyen élnél, mint én! Bár most már én is kezdek vigasztalódni, szemmel láthatóan hosszabbodnak a nappalok. Szép sorozat, egyesek egészen absztraktra sikerültek!
VálaszTörlésZsuzsi: ami a kánikulát illeti, arra is tartogatok még egy keresetlen blogbejegyzést :)
VálaszTörlésAzt én is sokkal nehezebben viselem ugyanis, bár a fotózást akkor legalább nem szüneteltetem
Hát télleg nem jó ez így, hogy nincs a képeknek számozásuk. Nézzük csak...egy-kettő-három...aha, megvan! Köszi! ;)
Szilárd: hát egen, ez csak amolyan kishazai nyavalygás, a környéketeken meg még nem kevés hasonló helyeken mi tagadás inkább tél a tél.
Viszont tényleg hosszabbak a nappalok. Van remény!! :)
Úgy a harmadiktól nagyon beindul...
VálaszTörlésNekem semmi bajom vele, mondjuk azt én sem szeretem, hogy rám kerül a ruhásszekrény tartalma, meg a kesztyűben fotózás sem a kedvencem, hát még az állványhoz fagyó kéz, de elfogadom, ez az ára néhány dolognak. Annyiból jó, hogy egész nap lehet fotózni, de bezzeg hamarosan itt az az idő, amikor a nap nagy része viszont alkalmatlan rá, kivéve aki szereti a júliusi delek kopogós, ám annál rövidebb árnyékait, és a moslék színvilágot. Persze, ha sok a zseton remekül el lehet tölteni a passzív időt valami hűvös becsület süllyesztőben, legalább este nem kell kimenni sehová...
Egyébként úgy érzem, még ez a hét zegernye egy kissé, aztán kelhet ki a let :D
A hideggel nálam is tele már a spájz, vagy stílusosabban a hócipőm. :) Ezek a képek viszont nagyon jól átmelegítettek most. Szeretem ezt a témát, a rozsdás csendéleteket.
VálaszTörlésJános: úgy legyen! ;)
VálaszTörlésköszi Zsolt
Most láton, kicsit félreérhető voltam. :) Itt sorrendben az ötödiket favorizáltam, na. :)
VálaszTörlés